A LÉLEK KERTJE
Az elmúlt hetekben több olyan személlyel találkoztam, akik panaszkodtak azon, hogy hiába dolgoznak önmagukon, csinálnak mindenféle technikát nem gyógyulnak, nem javul az állapotuk, és esetenként visszazuhannak, és káosz az élet körülöttük (persze mert belülről indul ez kifele, és a külvilágban megnyilvánul). Ilyenkor meg szoktam kérni az illetőt aki hozzám fordul, hogy legyen őszinte magával, és kérdezze meg ott legbelül a lelkét, tudatalattiját, hogy valóban megtett mindent a változása érdekében? A válasz rendszerint NEM. Az emberek többsége úgy képzeli a változást, hogy amikor úgy érzik "már jól vannak" akkor fütyülnek a belsőjükre, és amikor egyszer csak történik valami az életükben ami amúgy rendszerint nem valami nagy horderejű dolog, akkor visszazuhannak, és szaladgálnak fűhöz, fához, hogy segítsen rajtuk, mert ilyenkor rendszerint semmi nem jut eszükbe abból amit tanultak, és alkalmaztak már. Talán egyszerűbb is számukra, ha energiát kérnek, felkeresnek valakit aki megoldja az életüket helyettük. De ez nem így működik. Főleg, hogy ha olyan mélyre visszazuhanok akkor az jelzés lehetne számomra, hogy nem vagyok annyira stabil mint ahogy gondoltam. Ezért kell valamilyen gyakorlatot rendszeressé tenni az életünkben, és nem esernyőként használva akkor nyitom ki amikor már zuhog az eső...főleg ha lyukas is. A változás nem egy instant kávé elkészítésének idejével azonos, és nem is gyorstalpaló hétvégi tanfolyam, hanem tudat munka, idő, és kitartás eredménye! (akinek ezzel vannak problémái, akkor nézzen utána a kvantumszinkronizációnak, és kétpontozzon a türelemre, kitartásra, cselekvésre ;) Gondoljunk bele abba a tevékenységbe, amikor biciklizni vagy korcsolyázni tanultunk...Hányszor estünk el, hányszor ütöttük meg magunkat, és mégis felálltunk és folytattuk, mert tudtuk, hogy a végcél boldoggá fog tenni :)
Tudnék itt jó pár bölcseletet felsorolni amik mind igazak :
„Az nem változtat, akinek nem fáj eléggé”
„Aki nem segít magán, és nem akar változni, azon semmilyen Égi és Földi erő nem tud segíteni”
„Segíteni azon lehet, aki önmagán is akar segíteni”
Nagyon sokszor megkérdezik tőlem is, hogy mennyi ideig tartott a pánikbetegségből való kigyógyulásom, mert ők már pár hónapja "dolgozgatnak" magunkon, és próbálkoznak, de nem látják a végét...Nekem két évembe telt a felébredésem, gyógyulásom, változásom, és azóta is folyamatosan teszek magamért, belső munkát végzek, mert folyamatosan jönnek a feladatok, és mutatják hol van a hiba a "mátrixomba". Ez a folyamat lassan 6 éve tart, viszont vannak barátaim akik 10, 20 éve végeznek folyamatos belső munkát, mert bontogatják a lélek hagymahéjakat. Az önismeret egész életen át tartó folyamat, a lelki fejlődésünk is, ezért vagyunk itt a Föld nevű bolygón, hogy tapasztaljunk. Ilyenkor azt szoktam kapni, de jó hogy én már túl vagyok rajta, nekem könnyű, milyen mázlista vagyok, de egyik sem venné fel a cipőmet, hogy végigjárja az utamat, ahogy én sem az övékét, mert az az ő útjuk. Van akinek a gyógyulás több ideig tart, mert rájön a betegsége, állapotának üzeneteire és gyökeresen változtat az életén, nemcsak ímmel-ámmal ami belefér a komfortzónájába, és van akinél tovább tart, mert nem tett meg annyi mindent, hogy ez megtörténjen, mert fél, hogy felfordul az élete, és még le is kellene válnia a párkapcsolatáról ami nem építi, vagy őszintévé válni ami szintén „veszélyes”, vagy fel kellene vállalnia önmagát, vagy pedig még van tanulnivalója belőle, és nem érti miért zuhan újra és újra vissza, pedig ő mennyit próbálkozott....
Yoda szavaival élve TEDD VAGY NE TEDD DE NE PRÓBÁLD!
És valóban így van :)
A legtöbb embernek az tűnik könnyebbnek, ha a külső környezetét meg akarja változtatni, önmaga helyett. Kérem szépen ez nem így működik. Az úgy működik, hogy változz meg és a világod is megváltozik. Mert a változás többnyire mindig belülről kezdődik. Sokan félnek ettől, hogy magunkon változtassanak, mert mások véleményétől függenek, és félnek attól is ha túlságosan megváltoznak, akkor átértékelődik a párkapcsolat, környezet, és minden a feje tetejére áll. Olyan nincs, hogy csak kicsit gyakorlok önismeretet, vagy teszem, vagy nem és annak vannak következményei, testi, lelki környezeti tünetei. Talán ezt az egész folyamatot úgy tudnám elképzelni, megmutatni mint amikor veteményest akarunk létrehozni.
Ahhoz, hogy termőtalajunk legyen amiben megterem a növényünk elő kell készíteni.
Le kell takarítanunk a földet, felforgatnunk a talajt, ahhoz hogy alkalmas legyen a termesztésben, ez a folyamat felfordulással jár, és néha úgy tűnik soha nem lesz vége, káosz alakul ki, kifordítja az addigi világunkat. Majd amikor ezen túl vagyunk, meg kell várnunk a megfelelő időt, hogy el tudjuk vetni a gondolat MAG mintáját, tiszta földbe (kiürítve a tudat alatti szemeteskukáját). És akkor elültetjük a gondolatokat, akár pozitív, akár negatív, meg lehet nézni mi nő ki belőle. Rendszerint van egy olyan rossz szokásunk, hogy kirohangászunk, hogy megnézzük, kibújt-e már? Az életünkben is ezt csináljuk, mikor teremtődik meg? Miért nem látom az életemben? Tehát görcsösen ragaszkodunk dolgokhoz és nem tudjuk elengedni, így saját magunkat szabotáljuk, és meghosszabbítjuk a megteremtődés idejét. Szépen, lassan látszódik valami, figyeljük, kibújt-e?
Mivel nemcsak egyet ültettünk (lehetőségpotenciál) így előfordul, hogy bizonyos magok nem bújnak ki (más lett elrendelve) és van ami megtörténik. Ahhoz hogy a termésünkből legyen valamit gondozni kell, és mellőle kihúzni a gyomot, meg használni valami természetes irtót, amivel távol tartjuk a károkozókat (mentális vírusokat) Mint látjuk, ahogy a növények fejlődésében gondoznunk, ápolunk kell és óvnunk a lelkünket, és amit elvetettük annak a gyümölcsét csak úgy tudjuk élvezni ha rendszeresen tesszük meg ezeket a lépéseket. Ha megteremtünk egy stabil alapot azzal hogy használunk önsegítő technikákat, akár napi szinten, addig ameddig szokássá nem válik (ez általában 21 nap mire valami felülíródik, és szokássá válik) addig meg kell tennünk, ha azt akarjuk, hogy az elültetett mag, éljen, viruljon, és termést hozzon. A kezdeti időszakban szükségszerű a mindennapi befelé figyelés! Később amikor kialakul a lelki stabilitás akkor már nem kell ennek minden nap megtörténnie, mert az élet hozza a feladatokat. Ha jó kertész voltál, jó volt a termés, és learathattad a munkád gyümölcsét. Ha elhanyagoltad a lélek kertedet, akkor az elburjánzott, belepte a gyom, és kezdhetted újra az egészet.
Na erről szól a változási, gyógyulási folyamat, hanyag kertészből, olyan lélekkert teremtővé válj amiben mások is szívesen tartózkodnak, és jó nagy élménylakomákat tartsatok együtt azokból a lélekgyümölcsökből, zöldségekből amiket külön, külön vagy együtt teremtettek :)
Erzsébet Éva Tolnai : És ne ijedjünk meg amikor belső tisztogatásunk következtében felfordul a világ körülöttünk, és úgy érezzük még rosszabbra fordult minden, akkor nem feladni, hanem még nagyobb lendülettel folytatni az elkezdett „rendrakást, tisztogatást” magunkban, mert csak így lesz eredménye.
Kitartást minden "Kertésznek" :)