A KÉRDEZŐ GONDOLKODÁS

2015.10.04 19:59

"A nagyszerű eredményhez először is nagyszerű kérdések szükségesek"

Minap egy érdekes című könyv került a látóterembe: "Kérdezz Másként, Élj Másként"

Már korábban is olvastam a nyitott kérdések fontosságáról!  Mivel kvantum terápiákkal, gyógyítással, szemlélet kialakításával foglalkozom, így a kérdező gondolkodás módszere nem ismeretlen számomra. Bár ennek a komplex módszernek (a kérdezésé) a lényegét, rendszerét egy másik technika által ismertem meg, nem is olyan régen. Ebben a technikában, a Kérdező Gondolkodásmódnak igyekszem a lényegét átvenni és megfogalmazni, leírni, hátha mások is használni akarják, ez is egy önismereti módszer és talán még több is.

A technika lényege, mondanivalója, hogy  ÍTÉLKEZÉS HELYETT, tegyünk fel olyan kérdéseket amelyek tágítják a látókörünket és tudatosabbá tesznek. Minden új kérdés egy nyitnivaló ajtó! Amikor történik velünk valami, akkor nagyon kevesünknek jut eszébe feltenni azt a kérdést "Mi az én felelősségem ebben?" ahelyett azt kérdezzük, "Ki a hibás?" Miért ilyen hülye a szomszédom, párom stb...? Mi a baj velem? Mit csinálok rosszul? Miért nem sikerül nekem semmi?

Végtelen lenne a kérdések sorozata. Ezeket a kérdéseket a szerző "Ítélkező Én, Ítélkező Ösvénynek" hívja. Az ítélkezésnek 2 módja van, amikor önmagamat megítélem, lehúzom, és amikor másokat.....ez hozzátartozik az emberi tulajdonságainkhoz, a célunk a tudatosodással, hogy minél kevesebbet ítélkezzünk, és többet legyünk felelősségteljesek, és tudatosabbak.

Ahhoz, hogy megváltoztassuk az életünket, szemléletünket át kell váltunk a TANULÓ ÉN, TANULÓ? TANULÓ ÖSVÉNY-re

A Tanuló Ösvény kérdései: Mi történt? Mit akarok? Mik a tények? Milyen feltétezésekkel élek? Mit tanulhatok? Mit gondolnak, éreznek és akarnak a többiek? MI AZ ÉN FELELŐSSÉGEM A KIALAKULT HELYZETBEN?Milyen választási lehetőségeim vannak? Mi most a legjobb lépés? Mi minden lehetséges?

Ehhez és hasonló kérdéseket érdemes használni, ahhoz, hogy minél többet tartózkodjunk a Tanuló Ösvényen! A kérdések lehetnek ilyenek is: Hogyan tehetném hatékonyabbá a saját fejlődésemet, vállalkozásomat, időmet stb.? Mivel járulhatok hozzá a családom boldogabbá tételéhez, ahelyett, hogy kritizálnék mindenkit, beleértve önmagamat is? Mi kellene ahhoz, hogy mások negatív tulajdonságai helyett a pozitív oldalukat vegyem észre? Hogyan tanulhatnék meg a Tanuló Ösvényen járni az Ítélkezés Ösvénye helyett? Mi az ami épít? Hogyan járulhatok hozzá, hogy építő kapcsolataim legyenek stb.? Millió kérdés az amit fel tudunk tenni! És van lehetőségünk választani a két ösvény között...Ez némi gyakorlást igényel, de ha legalább egy fél órát fordítunk naponta arra, hogy leírjuk, megfigyeljük, hányszor és hogyan ítélkezünk önmagunk és mások felett, és helyette igyekszünk kitalálni egy másfajta kérdést, már közelebb kerülünk az életünk MEGVÁLTOZTATÁSÁHOZ.

Egyszerű példa: megítélem, hogy esik az eső...ez elindít bennem egy csomó frusztrációt, mérgelődést, figyelem magam mit érzek (Belép a Figyelő Énem) mit vált ki belőle? 

VAN VÁLASZTÁSOM ITT!

Vagy maradok ebben az állapotban és tovább hergelem magam (az ítélkezés ösvényének mocsara) és hibáztatok mindent, főleg a meteorológusokat, a természetet, vagy a kormányt :)

VAGY?! 

Elkezdek Tanuló Ösvényes kérdéseket feltenni: Hogyan használhatom fel ezt az időt a javamra? Milyen csodás dolgokat csinálhatok ebben az időben? Milyen csodálatos lehetőségeket tartogat számomra ez az idő? Stb. stb... Figyeld magad! Mit érzel a testedben, lelkedben? Mennyire más az érzés?

Másik példa: Dugóban ülsz....Mit érzel? Milyen gondolatok jönnek? Milyen ítélkező mondatok? Ezt nem akarom felsorolni....tudjátok ti azt nagyon jól! :) Ha nem pozitívak tudd, hogy az Ítélkező Ösvényen vagy, és tartasz az Ítélkezés mocsara felé amibe beleragadsz, szökik fel az adrenalin, és az egész napodat eben az állapotban töltöd le.....HACSAK NEM VÁLTASZ ÁT A TANULÓ ÖSVÉNYRE :) Például így:

Hogyan használhatnám ki a legjobban a dugóban töltött időmet? Milyen hasznom származik ebből? Milyen csodás hozzájárulás lehet ez amit most még nem tudok, nem látok? Stb...stb...Figyeld magad, mit érzel? Ha ezeket a kérdéseket teszed fel, vagy más ezekhez hasonlóan....mennyire másképp érzed magad? Próbáld ki egy általad most problémásnak tűnő helyzetben....Írd le mit gondolsz? érzel, mik az életeleid és dobj újra!

VÁLASSZ MÁST! TEGYÉL FEL KÉRDÉSEKET AMIK MÁS SZEMSZÖGEKET TÁRNAK FEL, AJTÓKAT AMELYEKEN MÁS LEHETŐSÉGEK JÖNNEK BE!

JÁTSZ! VÁLASSZ!KÉRDEZZ MÁSHOGYAN! Próbáld ki és ha van kedved oszd meg másokkal a tapasztalataidat!

Ui.: A válaszok nem fontosak, nem az a lényeg, hogy válaszolj rá, a lényeg, hogy kérdezz (később váratlanul megjön a válasz is, ezt tapasztaltam) mert a kérdések megnyitnak, a válaszok bezárnak ezt megtanultam!

"KÉRDŐJELEZZ MEG MINDENT"

Horváth Erzsébet