SPIRITUÁLIS TAKARÍTÓ KÖNYVRÉSZLET
~A KAVICSOK~
Áldozat vagyok.
Legalábbis azt hittem, egészen 32 éves koromig. Eszembe sem jutott, hogy a
döntések, amiket hoztam, hatással vannak a jövőre nézve. Folyton az járt a
fejemben, hogy tényleg ennyire rossz ember vagyok, amiért ennyi csapással
súlyt az élet? Megérdemeltem-e a gyerekkoromban megélt szenvedéseket és
rengeteg fájdalmat? Akkor még értelmetlen szavaknak tűntek, amiket korábban
olvastam a karmáról, a sorsról az ok-okozat törvényeiről és nem értettem milyen
hatással van az életünkre, a döntéseinkre.
2 házasságon és számtalan kapcsolaton vagyok túl lassan már szakértővé válok
ezen a téren. Talán azért is írtam a szakdolgozatomat a párkapcsolatokról.
Miközben kerestem a szakirodalomban a miértekre a választ, magam is
gyógyultam. Megértettem oly sok mindent a társfüggőségről-aminek fogalmát
előtte nem is ismertem-,a szeretetről és az igazi kapcsolatról, amely
homlokegyenest ellentétes volt azzal, amit én hittem.
Az idézetet „véletlenül” láttam meg ma, amikor is eldöntöttem, hogy elkezdem
ezt a könyvet. Eszembe juttatta, hogy én is kaptam kavicsokat, aztán téglákat,
majd sziklákat, amiket csak akkor vettem észre, mikor már alatta voltam teljesen
összetörve. Felálltam és arra gondoltam, hogy másoknak is megmutatom: van ki
út! Talán reményt adhat azoknak, akik azt hiszik, hogy az életüket csak
áldozatként és boldogtalanul lehet leélni.
Sokáig azt hittem, hogy nem jár nekem több annál, mint amit kaptam az élettől.
Később nyilvánvalóvá vált, hogy az életet nem csak szerencsétlenül, szenvedve
lehet élni, nem csak boldogtalanul, szegényen, hanem megtölthetjük célokkal,
reménnyel és minőségi tartalommal. Ami ehhez szükséges, a legijesztőbb dolog a
reményvesztett emberek életében: a változás. Változtatnunk kell az eddig hitt
önmagunkon, méghozzá gyökeresen. Adódhat úgy, hogy teljesen le kell
rombolnunk mindent és újra felépítenünk, hátrahagyva a komfortzónát, a
családi hiedelemrendszereket, a félelmet, hogy vajon mit gondolnak rólunk az
ismerőseink, barátaink, családunk és legfőképpen az önmagunkról alkotott képet,
bevésődéseket, ami leggyakrabban kényszerít arra, hogy feladjuk és
beletörődjünk.
Illúzióban élünk. Sőt! Illúziók tömkelege vesz minket körül, téves elképzelések
önmagunkról, hamis eszmék a világról, amit mi építettünk, ami mögött
hajlamosak vagyunk elbújni. De az élet rendje az, hogy előbb a hátunkra vesszük
a „batyukat”, amiket a mostani vagy az előző életeinkből hoztunk, majd mikor
már nem bírjuk el a ránk nehezedő súlyt, szépen lerakjuk. Életünk egyik
legfontosabb feladata, hogy amikor már megtanultuk milyen szerepe van a
jelenben, egyszerűen csak elengedjük, hogy koncentrálhassunk az előttünk lévő
új élményekre.
Ez a korábban említett változás előzménye, az elengedés.
Van olyan, akinek ez egyáltalán nem sikerül, mert a megtapasztalásai erre az
életre, a szimpla materiális „örömökre” és szükségletekre korlátozódik, mint az
evés, ivás, szex, munka. Ennek is fontos szerepe van a teremtés egészében,
hiszen mindenki a saját fejlődésének megfelelő életet és szintet éli, és van aki
ennél tovább szeretne menni, meg szeretné látni az élet mélyebb értelmét…és
akkor felteszi a kérdéseit, amely kérdések annyi embert foglalkoztatnak, mégis
kevesen kaptak rá választ:
„Ki vagyok én?”
„Mi dolgom ebben a világban?”
„Hol van Isten amikor ennyi szenvedés van a világon?”
És az ehhez hasonló gondolatok kezdik el rágni az ember fülét. A lélek ébredése
lehetővé teszi, hogy amikor az adott személynek -életminőségét tekintvemagasabbak
lesznek az igényei, akkor elkezd befogadni.
Ekkor kezdi el kutatni a létezés tágabb értelmezését ahelyett, hogy az „ÉLET A
FÖLD NEVŰ BOLYGÓN” nevű színházban vegyen részt, amelyet a
tömegtudati kondicionáltság, a sok-sok csipkerózsikás álomlét ültet belé. Ebben a
színházban mindenki serényen játssza azt a szerepet, amiért a Földre született.
Ezek a mi lélekszerződéseink, amire azért van szükség, hogy
megtapasztaljunk dolgokat magunkkal és másokkal szemben. Azt mondják, hogy
minden akkor és úgy történik velünk, ahogy annak történnie kell. Ahogy azt mi
leszületésünk előtt elterveztünk. Én az ébredésemig nem hittem ebben, amíg a
puzzle darabok nem kezdtek el összeállni.
Amit akkor világfájdalomnak, szerencsétlenségnek éltem át, életem
legnagyobb tanításai voltak.
Olvass tovább: https://a-lelek-kertje.webnode.hu/news/hirek/
Olvass tovább: https://a-lelek-kertje.webnode.hu/news/hirek/